2016. március 15.

Egy román kori kódextöredék


A címlapi bemutatókon általában vegyesen szokott szerepelni újabban és kevésbé újabban a birtokomba került szerzemény. A mostani darab egészen friss, mindössze néhány napja hozta a posta az AEÁ-ból.
Számomra egyik érdekessége, hogy jelenleg ez a legrégebbi darab a gyűjteményemben, hisz a 12. századból származik. A megvásárlása előtti napokban lehetőségem nyílt volna ugyan egy másik, még régebbi kódextöredék megvételére is - a 10. századból -, ám azon volt egy eléggé feltűnő hiány a felső részén (igaz, a levél teljes alsó negyede is hiányzott, de az esztétikailag nem volt annyira kifogásolható, mint ez a felső részi hiány), így inkább lemondtam róla; jóval drágább (négyszerese) is lett volna, mint ez a most itt bemutatandó darab.

Az én példányom is, melyet végül megvettem, egyetlen levélből áll. Különlegessége, hogy szinte a teljes levél megőrződött. Ezt annak fényében lehet igazán értékelni, hogy tudjuk, ezt a töredéket egy ősnyomtatvány kötéséből szedték ki. Ezek a régi pergamendarabok kiváló nyersanyagok voltak - erősségük és egyben vékonyságuk okán - könyvek kötéseihez, a régi korok emberei pedig nem voltak finnyásak, amikor arról volt szó, hogy szétszedjenek egy úgymond kevésbé fontos könyvet, ha azzal értékes pergamenhez juthattak.

A középkorban az "ipari" méretű könyvelőállítás a 13. század első felében kezdődött el, de igazi lendületet a század közepétől vett, amikor megalapították a Párizsi Egyetemet. Az egyetem a kor legnagyobb felsőoktatási intézményévé vált a keresztény Európában. Az ennek eredményeként megnövekedett olvasói réteg kiszolgálásával az addig csak egyházi keretek közt működő másolóműhelyek már nem tudtak lépést tartani. A piac kielégítésére magán másolóműhelyek jöttek létre. E világi kódexmásoló műhelyek eleinte a közvetlenül a Párizsi Egyetemmel határos utcákban működtek, és később innen terjedtek el Európa többi része felé is (gondoljunk csak Bolognára vagy Oxfordra). A kéziratos könyvek virágkora a 15. század második felére tehető, a hóráskönyvek elterjedéséhez köthetően.
A fentiekből adódóan, a 13. század közepe előtti kódexek felbukkanása az antikvár könyvpiacon nem gyakori, még töredékes formában sem. Persze egy-egy ilyen pre-gótikus korból származó teljes kódexnek az ára csillagászati összegekbe kerül, így a "mezei ember" számára eleve csak a töredékek jöhetnek szóba mint reális vásárlási lehetőség. Ilyen töredékekkel pedig, ebből a pre-gótikus korból, szinte kivétel nélkül csak könyvkötési nyersanyagként lehet találkozni; és mivel a könyvkötők gyakran, igényeiknek megfelelően, össze-vissza szabdalták ezeket a más könyvekből kiszedett pergamen lapokat, nehéz olyan darabra bukkanni, mely megőrizte eredeti méretét, formáját.

Az én példányom tehát viszonylag épen megmaradt, a teljes szövegtükör olvasható, és csak a széleken vannak szöveget nem érintő kisebb hiányok, melyek ezen szélekből való levágás útján keletkeztek, valószínűleg akkor, amikor az eredeti kódexet szétszedték és felhasználták az ősnyomtatvány kötésének az erősítéséhez. Az ősnyomtvány így e kódextöredék őrzőkönyvévé vált.
Íme a levél rektója:

A levél bal alsó sarkában látható kerekded alakú folt ragasztónyom. Ebből arra következtetek, hogy e levelet kötéstábla megerősítéséhez használták - annak mintegy tartást adva ezáltal. Emellett szól az is, hogy a levélen nincs hajtásra utaló nyom.



És a valamivel jobb állapotban megmaradt verzója:



A levél mérete 20x13.5 cm. Mindkét oldalán 21, egyetlen oszlopban lévő sort tartalmaz. A szöveg sötétbarna tintával íródott. A mondatok kezdőbetűi piros tintával íródtak, ezekből összesen 23 van a töredéken. A mondatok végét a betűk középmagasságában elhelyezett pont jelzi.
A betűtípus, amit e kódex írásakor használtak, jellegzetes késő karoling minuszkula, melynek folyásába helyenként pre-gót stílusjegyek vegyültek.

A karoling írás egyik jellegzetessége, hogy a mondatkezdő betűk kapitálisak, míg a szöveg többi része minuszkulával írott. A 12. században (vagyis e kézirat keletkezése idején) került fel az i-re a pont - ezen a kéziraton még-már együtt szerepel a pont nélküli és a pontos "i" betű.



Az íráskép alapján a kódex keletkezési ideje a 12. század második vagy harmadik negyedére tehető. Keletkezési helye Svájc vagy egyéb, dél-német terület lehet, írásképe a svájci Einsiedeln apátságban készült kódexek írásképéhez áll közel. Ezt az apátságot 934-ben alapították, és vallási szerepén túlmenően jelentős kulturális hatása is volt környezetére. Összesen 64 innen származó kódexről van tudomásunk.



Tartalmát tekintve az eredeti kódex egy zsoltároskönyv volt. Ebben az időben a zsoltároskönyvek voltak a legelterjedtebb könyvféleségek a keresztény világban (később, a 14. századtól, de főleg a 15. században ezt a szerepet a hóráskönyvek veszik át.
Ezen a töredéken a 102. zsoltár látható, illetve annak a legnagyobb része. A levél rektója így kezdődik: inclina ad me aurem tuam - hajtsd hozzám a te füledet, és ezzel ér véget a verzója: in dimidio dierum meorum in generatione generationum an[ni tui] - az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
A levélen található szöveg magyar fordításban így hangzik:

[...] hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tûzhely, üszkösök. Letaroltatott és megszáradt, mint a fû az én szívem; még kenyerem megevésérõl is elfelejtkezem. Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt. Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon. Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetõn. Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám. Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem, A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem. Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fû, megszáradtam. De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségrõl nemzetségre áll. Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idõ. Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik. És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsõségedet; Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az õ dicsõségében. Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta. Irattassék meg ez a következõ nemzedéknek, és a teremtendõ nép dicsérni fogja az Urat. Mert alátekintett az õ szentségének magaslatáról; a mennyekbõl a földre nézett le az Úr. Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait. Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az õ dicséretét Jeruzsálemben. Mikor egybegyûlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak. Megsanyargatta az én erõmet ez útban, megrövidítette napjaimat. Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.

Az ezen a képen látható közeli részlet textúrája engem egy olajfestmény felszínére emlékeztet.



Izgalmas dolog egy ilyen régi írást kézbe venni... Amikor a szerzetesek a rajta lévő betűket formázták az Alpok hegyei között, nálunk II. (Vak) Béla, esetleg II. Géza uralkodhatott. Pergamenje meglehetősen durva (összehasonlítási alapom egy 13. század közepi, és több, a 15. század második feléből származó kódexlap). Lehet, hogy a kor, melyben készült, nem kívánt finomabb bőrkidolgozást a kódex számára, de inkább az lehet a magyarázat, hogy e zsoltárkönyv nem dúsgazdag nemes számára készülhetett, hanem belső egyházi használatra.


A kép bal oldalán láthatóak a sorok megírása előtt, többnyire ólommal húzott vezető vonalak, amint azok kifutnak a margóra.



Egy gyönyörűen megmaradt kapitális "V" betű.







vissza az oldal tetejére

vissza a címlaphoz