2015. február 28.

Egy ritka aldina


A régi könyveket gyűjtők körében jól ismert név Aldus Manutiusé (1449-1515). A 15. század végén - 16. század elején, Velencében működő kiadó és nyomdász műhelyéből kikerült könyvek - közismert nevükön: az aldinák - igen keresettek a piacon. Köszönhető ez nemcsak ezen könyvek magas színvonalú kivitelezésének, de talán Manutius egész életművének is.


Az e jegyzetben bemutatott könyv címlapján látható Aldus-nyomdászjelvény, a jellegzetes, horgony köré csavarodó delfinnel. A könyvet 1555-ben nyomtatta Velencében Aldus Manutius fia, Paulus Manutius.


Aldus Manutius életének - noha csak négyéves volt ekkor, és Itália földjét tudtommal soha nem hagyta el - egyik legmeghatározóbb eseménye volt Konstantinápoly eleste 1453-ban.
Ekkor az addig ott élő görög tudósok és művészek jelentős része elhagyta a törökök kezébe kerülő várost, és a legközelebbi biztonságos területre, Itáliába költözött. Sokan telepedtek le a gazdag Velencében. Talán a hispán reconquista mellett - melyet az ott található arab nyelvű irodalom latinra és más nyelvekre való fordítása követett - ez a fordulat játszotta a legnagyobb szerepet az érett reneszánsz kifejlődésében. A menekült görög tudósokkal együtt a klasszikus hellén kultúrának olyan méretű infúziója érkezett Európa nyugati, római katolikus felébe, amelynek hatásával már számolni lehetett.

Manutius jómódú családban nőtt fel; latin és görög tanulmányai, illetve magántanári karrierje után, 1490-ben Velencében telepedett le, ahol 1493-ban megalapította nyomdáját. Görög tudósokkal vette körül magát, háza amolyan humanista tudásközponttá vált. Ebben a termékeny közegben határozta el, hogy klasszikus görög és latin művek kiadásával fog foglalkozni. Egyik leghíresebb (és legszínvonalasabb) kiadványa ebben a vonulatban az ötkötetes Arisztotelész-sorozata, amelyet 1495 és 1498 között adott ki.


Az Aldus Manutius velencei házában kialakult szellemi műhely hangulatát érzékelteti Francois Flameng francia festő 1894 körül készült Jean Grolier Aldus Manutius házában című festménye.
Jean Grolier a kor egyik híres könyvgyűjtője, Manutius patrónusa volt.


Egyik kiadását, az 1499-ben megjelent Hypnerotomachia Poliphilit, a legszebb ősnyomtatványnak tartják.


Egy gyönyörű, rendkívül modernnek ható illusztráció a Hypnerotomachia Poliphili-ből. Ez a fametszet engem a mintegy 400 évvel későbbi preraffaeliták művészetére emlékeztet.


Aldus Manutiusnak köszönhetjük a nyomtatott dőlt betűket (1501-től), a pontosvesszőt, és a vessző ma használatos jelölését. Halála után (1513) az ő szellemiségében vitte tovább a nyomdát és kiadóvállalatot fia, Paulus Manutius is, akinek működése alatt az e jegyzet apropójául szolgáló könyv megjelent.

Ez a könyv (vagy inkább csak könyvecske, hiszen csak kb. 40 oldalnyi) Marc Antoine Muret – vagy, latinizált nevén, Muretus – három irodalmi témájú előadását tartalmazza velencei tartózkodása idejéből (ha jól értelmezem a könyv latin címét; lásd a képeknél a címlapot).
Muretus 16. századi francia humanista volt. Tizennyolc éves korában már latin klasszikusokat tanított. Remek szónok hírében állt, egy párizsi előadásán maga a király is jelen volt. Később homoszexualitással "vádolták", és menekülnie kellett Franciaországból, így került Itáliába. Megfordult Velencében is - ennek az időszaknak az eredménye ez a könyvecske is, amelyet 1555-ben adtak ki Velencében (Muretus az ezt megelőző évben ment Itáliába). Végül, 1559-ben, Rómában telepedett le, és 1585-ben bekövetkezett haláláig ott is élt.

A könyv mérete: 198x150mm. 44 oldalt tartalmaz, plusz a könyv elején és hátulján egy-egy előzéklap van. A címoldalon, és a legutolsó oldalon egy-egy Aldina-nyomdászjelvény, illetve a fejezetkezdéseknél egy-egy - összesen négy - nagyalakú figurális iniciálé látható.



További képek a könyvről itt láthatók:






vissza az oldal tetejére

vissza a címlaphoz