2014. július 14.

Egy érdekes vonatkozású könyv


Fél évvel ezelőtt bukkantam egy könyvre az interneten, amelyre nem is annyira a külseje vagy a beltartalma kapcsán figyeltem fel, mint inkább történeti vonatkozásai miatt.

Íme a címlapja:




A könyv 1528-ban jelent meg, Mainzban; Publius Terentius Afer hat drámáját tartalmazza. Összesen ennyit írt, és csak drámákat, így nevezhetjük ezt a kötetet egy Terentius-összesnek is. Szerzőjéről annyit talán nem baj, ha tudunk, hogy berber származású volt, aki rabszolgaként került Észak-Afrikából Rómába az i.e. II. század első felében. Ott egy római szenátor szolgálatában taníttatásban részesült, majd tehetségessége elismeréseként felszabadították. Terentius az egyik legnépszerűbb klasszikus szerző volt a középkorban. Műveiről John Adams, egykori amerikai elnök úgy nyilatkozott, hogy azok „figyelemreméltóak – a tiszta erkölcsösség, a jó ízlés és remek latinságuk okán”. Legtöbbet idézett gondolata a Heauton Timorumenos című darabjában hangzik el: Homo sum, humani nihil a me alienum puto. - "Emberi lény vagyok; úgy vélem, semmi emberi nem idegen tőlem." Fiatalon, harmincadik életéve körül halt meg.

A könyv első nyomtatott kiadása 1516-ban jelent meg. Azt, csakúgy, mint ezt az 1528-as kiadást, a teológus és reformátor Philipp Melanchthon gondozta, aki Luther Márton közeli eszmetársa volt. Az 1516-os kiadás érdekessége, hogy az volt a forrása Melanchthon és Erasmus későbbi barátságának - a könyv előszavában ugyanis Melanchthon mint "a tudományok legnagyobb és legjobb védelmezője" magasztalta a németalföldi humanistát. Válaszként Erasmus dicsérő szavakkal illette Melanchthont az Annotationes in novum Testamentum-ának előszavában.

A könyvet Melanchthon előszaván és jegyzetein kívül a következő szerzők írásai színesítik:

- Andrea Navagero ajánlása Jean Grolier-nek. Andrea Navagero kortárs velencei költő, szónok, botanikus volt; a neves velencei nyomdász és könyvkiadó, Aldus Manutius munkatársa; később a Velencei Köztársaság követe Madridban és Párizsban. Bár az ajánlást Navagero írta, az mégis egy bizonyos Francesco Asolano neve alatt jelent meg, aki az előbb említett Aldus Manutius apósának az egyik fia volt. S, hogy miért bukkan fel mindkét név mellett Manutius alakja, az annak tudható be, hogy az egész ajánlás szövege Terentiusnak egy korábbi, Aldus Manutius által nyomott kiadásában szerepel.
Jean Grolier kortárs francia bibliofil, könyvgyűjtő volt - nem mellesleg Franciaország főkincstárnoka -, aki előszeretettel gyűjtött Aldinákat (Aldus Manutius műhelyéből kikerült könyveket).

- Aelius Donatustól egy írás Terentius életéről, illetve egy általános ismertető a komédiákról és tragédiákról. Donatus a 4. században élt római tanár volt.

- Petrus Crinitus írása Terentius életéről; ő egy firenzei humanista volt (1475-1507).


Erre a könyvre igazából azért vetettem szemet, mert annak a Johann Schöffernek a mainzi nyomdájában készült, akinek az apja Peter Schöffer volt. Peter Schöfferről pedig azt érdemes tudni, hogy előbb nyomdászinas volt, majd később, maga is mesterré válva, ugyanannak a nyomdásznak a jobbkeze lett egy híres könyv nyomtatási munkálataiban. A nyomdász neve Gutenberg volt, a könyv pedig "a 42 soros biblia" néven vált közismertté.

Gutenberget, még mielőtt befejezhette volna híres Bibliája nyomtatását, üzleti partnere, Johannes Fust bíróság elé vitte bizonyos meg nem fizetett tartozások miatt. A pert Fust megnyerte, és ennek eredményeként Fusthoz került Gutenberg nyomdája, minden felszerelésével, papírokkal, betűkkel és a félig kész Bibliával együtt. A 42 soros Biblia nyomtatását végül Fust fennhatósága alatt, Peter Schöffer fejezte be, aki egykori mesterét, Gutenberget elhagyva Fusthoz pártolt. Az ő nevük, mint alkotók, szerepel a Biblia kolofónjában is, Gutenbergé nem.

Peter Schöffer később még Fust lányát, Christina Fustot is elvette feleségül, és e házasságból született a mi Johann Schöfferünk, aki a nyomdászmesterséget tovább vitte a családban.

Az persze kevéssé valószínű, hogy Johann Schöffer még használta volna Gutenberg betűit e könyv nyomtatásakor, az 1520-as években (Gutenbergnek egyébként sem igen lehetett a góton kívül másfajta típusú betűkészlete, és ez a könyv már reneszánsz betűkkel készült), viszont a fenti összefonódások miatt mégis kötődik a könyvnyomtatás legkoraibb történetéhez – ez az, amiért számomra olyan érdekes ez a könyv.


A könyv fizikai jellemzői: mérete: 203x154x57mm (m-sz-v); 16. század közepi francia vagy flamand egészbőr kötés, újabb bőrgerinccel és restaurált sarkokkal; a fedélen és a hátlapon vaknyomásos díszítés, illetve aranyozásos nyomott ornamentika; az elülső szennylap, illetve a hátsó előzéklap hiányzik; a címoldalon egész oldalméretnyi fametszet épületmotívumos kerettel és nyomdászjelvénnyel; számos szövegközti - ornamentikával, illetve miniatúrával - díszített iniciálé; az utolsó nyomtatási oldal rektóján kolofón, míg verzóján féloldalnyi méretű fametszetes nyomdászjelvény; néhány rövid tulajdonosi és egyéb tintás bejegyzés az elülső kötéstábla előzéklapján, a hátsó szennylap verzóján, illetve a könyv belsejében néhány helyen (némelyik áthúzva).

lapszámozás: [24] 1-664, 667-727 [3] [tévesen (vagy szándékosan?) kihagyva: 665-666, nincs szöveghiány]

szignatúra: 4°: π12 A-Z4 Aa-Zz4 a-z4 AA-YY4 (YY4 = szennylap)


További képek a könyvről:

















vissza az oldal tetejére

vissza a címlaphoz